„Gondolkozz úgy, mint egy DJ!”

Lesezeit: Lesezeit
Híres kutatók, nagyvállalati vezetők és kiváló iparági szakértők adtak elő a 2017-es T-Systems Symposiumon.
Az esemény egyik várva várt vendége Derek Woodgate, neves jövőkutató volt, aki a mesterséges intelligencia küszöbön álló forradalmáról, annak előnyeiről és hátrányairól beszélt.
November 28-án a tudomány és az iparág legkülönbözőbb területeiről érkeztek a fellépő vendégek a budapesti konferenciára, akik izgalmas bemutatókon és mindennapi példákon keresztül mutatták be a digitális jövőről alkotott elképzeléseiket. Derek Woodgate előadása a program legkiemelkedőbb eseményei közé tartozott. Az általa alapított jövőkutató tanácsadó cég, a The Future Lab Inc. irányítása mellett Woodgate korábban két nemzetközi nagyvállalat igazgatótanácsának vezetőjeként dolgozott, emellett több neves egyetem oktatójaként is nevet szerzett magának.
Bild
Amikor a munkatársaid robotok lesznek

Előadásából megtudhattuk, hogy bizonyos tevékenységekre, szakmákra a jövőben már nem biztos, hogy akkora szükség lesz. Létezik olyan előrejelzés, amely szerint a jelenlegi állások 70-80 százaléka feleslegessé fog válni a következő húsz évben, másfelől viszont számos új munkakör létesül majd. Woodgate szerint az emberi kreativitás szerepe jelentősen megnőhet a közeljövőben. Az egyetemeknek, – amelyek ugyancsak „okosodnak”, – fontos szerepük lesz a digitalizált tanulási rendszerek bevezetésében. „A technológia kiterjeszti a tanulási potenciálunkat, így tulajdonképpen egy „második agyra” teszünk szert. A VR, az AR, a szimuláció és a hordozható okos eszközök okosabbá, alkalmazkodóbbá, cselekvőképesebbé és tájékozottabbá tesznek, közelebb visznek minket ahhoz állapothoz, amit én kiterjesztett embernek nevezek” – mondta Woodgate.

Az AI saját magát programozza

A mesterséges intelligencia nem egy gép vagy szoftver, hanem egy tudományág, amely arra törekszik, hogy tökéletesen lemásolja az ember idegrendszerét. A kutatások célja, hogy az AI minél élethűbben kommunikáljon, érveljen és önállóan intézkedjen. „Az optimalizált számítógép az emberi intelligencia kiterjesztése, ezért arra is képesnek kell lennie, hogy önmagát tanítsa, programozza. Ez a jövőben kiemelten fontos lesz.”Woodgate szerint az AI eddig arról szólt, hogy emberek programoznak robotokat, ám a jövőben mindenfajta emberi beavatkozás nélkül is működőképesek lesznek a gépeink. Erre egy hátborzongató, de lenyűgöző példát hozott: egy olyan robotról mesélt, amely néhány nap alatt saját maga tanulta meg a GO játék szabályait és győzte le a korábban, emberek által programozott legjobb robotot, az Alpha GO-t. A mesterséges intelligencia által elénk állított biztonsági és morális kihívásokról előadásában később is visszatért, és arra bíztatta a hallgatóit, hogy kezdjenek el a robotok fejével gondolkodni.

Mi is kiborgok vagyunk

„Nem az a kérdés, hogy a gépeink hogyan változnak, hanem az, hogy mi mennyire tudunk alkalmazkodni a változásokhoz.” – világított rá Woodgate. A fejlődés megállíthatatlan és már mi magunk is a részesei vagyunk, akár akarjuk, akár nem. Az okoseszközök egyfajta protézisként a testünk meghosszabbításaiként szolgálnak és mindenhova magunkkal visszük őket, tehát ebben az értelemben már mi is kiborgok vagyunk. „Nem szabad elzárkóznunk a jövőtől, nem kell félni a változásoktól. DJ-ként kell gondolkodnunk, akik diktálják a fejlődés ütemét és ritmusát. Legyünk felkészültek és tudatosak, de közben élvezzük is a technológiai fejlődés nyújtotta lehetőségeket!”– összegezte Woodgate előadásának üzenetét.

További információk
/mediabase/img/4428.jpg Kedvet ébreszt a tanuláshoz és közösséget épít a digitális oktatás. LEGYÉLTEIS! Alkotó. Elme 2018
/mediabase/img/4154.jpg Brain Bar a legizgalmasabb technológiai, üzleti, kulturális és politikai trendek fesztiválja. Brain Bar Európa

Teen Tech Awards

Informatikai Oktatási Konferencia 2017

Gyereknap - 2016

Safer Internet Day 2018

Biztonságos Internet Nap - 2016

Hírek

News
19.04.2018
Instatöri, Prismarajz, Excelfoci
A középiskolás csapatok április 29-ig regisztrálhatnak...

Megosztás!

Oszd meg a cikket egy kattintással!
share