Az első saját mobil előbb-utóbb megtalálja az útját az osztályterembe. Ez többnyire annak tudható be, hogy a szülők, és a gyerekek szeretnének bármikor elérhetőek lenni egymás számára. A kisiskolás korban kezdődő média használat azonban kihívást jelent a pedagógusok számára is.

A megfelelő felhasználói szokások kialakítása sok pedagógus számára fejtörést okoz. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani az alábbi öt szabály megfogalmazásával.
Kövessük figyelemmel a fiatalok média használatát. Beszélgessünk velük a telefon használatának feltételeiről, az erre fordítható időről, illetve, hogy mire is alkalmasak a korszerű készülékek. Kérdezzük meg őket arról, milyen változást hozott az életükbe a mobil-, vagy okostelefon.
A tanórán, a gyerekekkel közösen állapodjunk meg a mobilhasználat szabályaiban, és legyünk következetesek a betartatásában!
Egyeztessük a szülőkkel az iskola által elfogadott telefon használati szokásokat.
Beszélgessünk a fiatalokkal a személyes adatok védelméről, és tartsuk szem előtt a jogaikat. Az okostelefonjukon tárolt adatok személyes információnak minősülnek, és csak egészen kivételes esetben, vagy csak az ő engedélyükkel tekinthetők meg.
Beszéljünk velük arról, hogy milyen tartalom való az ő korosztályuknak. Csoportos beszélgetés keretében dolgozzák fel a médiatartalommal kapcsolatos ismereteiket, élményeiket.
Tovább a "Az első, saját mobilom" dossziéra


Megosztás!
Oszd meg a cikket egy kattintással!
Megosztás